„Kicsiny falum, ott születtem én…” szól a már klasszikusnak számító nóta még azokból az időkből, amikor a mulatós nem jelentett egyet a stabil négy negyedes ütemre dübörgő dob –gyenge zenei aláfestés-gyengén vernyákoló ripacs kombóval…na de ne menjünk bele a régen minden jobb volt nevű utcába…

Szóval a dallal ellentétben a kicsiny faluban, ahol lakunk, lámpafény ugyan van, de aszfalt…na az nincs.

Az ember azt hihetné, hogy a XXI. század (nem is annyira) hajnalán, amikor az okos eszközök, kvantumszámítógépek és Marutazás korát éljük, már eljutottunk arra a szintre, hogy minden úton, ami emberek által lakott településen található, alapfelszereltség lett az aszfaltozott út. Tudjátok, mint lassan az 5G és az optikán berántott internet…

Pedig nem.

Amikor ide költöztem, persze tudatában voltam annak, hogy a „Rancho del Salsero” olyan helyen fekszik, ami bár kellemes tájolású, de infrastruktúrálisan enyhén elmaradtott. Mondjuk nehéz lett volna nem észrevenni, hogy nincs szennyvízcsatorna-hálózat, illetve, hogy az úttest „nyomokban aszfaltot tartalmaz”.

Azóta – hogy Bödőcs szavaival éljek – „Bevezették a szennyvizet”, szóval a sz@r helyzet némiképp javult, az útburkolatot viszont valahogy csak nem sikerült rendbe szedni.

Amikor a téma előkerült, szeretett vezetőink válasza minden esetben az volt, hogy addig nem érdemes pénzt költeni az út burkolatára, míg a csatornázás el nem készül, mert mi lesz akkor a szép új aszfalttal, hát fel kell vágni meg minden… Jó, azért legyünk őszinték: ha eltekintünk attól a ténytől, hogy 2021-ben szennyvízhálózat nélkülinek lenni egy magát nyugatinak valló országban mennyire gáz, még el is fogadhatjuk ezt az érvet…

Egy szó, mint száz, idén elkészült a nagy mű, szóval nem volt már elvi akadálya annak, hogy a mi kis utcánk is elérje egy átlag amerikai kisváros 1920-as szintjét és végre szilárd burkolatú utunk legyen.

Nem Magyarországon lennénk azonban, ha ez ilyen szép és rózsaszín lenne, mint egy enyhén fűszerezett avokádókrémen tengődő LMBTQ hiperaktivista virágillatú szellentése.

Amikor a csövesek levonultak, az utcában nagyjából akkora kátyúk keletkeztek nagyon rövid időn belül, amiből egy kispolszki csak kilincstől felfele látszott volna ki, amire viszont már nem lehetett elsütni, hogy normális, hiszen az iskolákban erre a környékre még mindig azt mondják, hogy domborzati viszonyait tekintve síkság. A komplett nemzeti alaptantervet mégse lett volna jó szétbarmolni, szóval végül is úgy döntöttek, hogy „helyreállítják” az utca burkolatát.

Aszfaltozásra persze nem volt keret, szóval a lehető legmagyarabb „a la cart” megoldást sikerült választani: jó pénzért rántottak 20-25 cm vastagságú mészkő zúzalékot kopórétegnek a nem létező úttest fölé.

Azt, hogy miért és mennyire rossz ötlet ilyen megoldással élni nem részletezem, minden esetre annyit elárulok, hogy nincs az a kókány megoldás, amin ne lehetne még rontani egy kicsit, ami természetesen itt is sikerül.

A büdzsé az büdzsé, ez pedig erre a „projektre” is igaz lehetett, mert az utca teljes hosszának kb 80%-ánál elfogyott a matéria, szóval a legnemesebb egyszerűséggel a fennmaradó részt nem készítették el.

Számomra mondjuk rejtély, hogy miért nem húzták azt a szart vékonyabb rétegben és osztották el az utca teljes hosszában (ami amúgy talán 150 m is megvan), de ez is csak egy arról a hosszú listáról, amin azok a dolgok szerepelnek, amiket nem értek, szóval legyen ez az én fogyatékosságom.

Most viszont, hogy jövőre választások lesznek, úgy tűnik kellenek az eredmények, mert úgy döntöttek, hogy valahonnan kerül pénz az utcánk leaszfaltozására is. A kis siker is siker, na…

Arra persze kínosan ügyelnek, hogy a dolog a lehető legnagyobb hírverést kapja például fészbúkon meg egyéb frekventáltabb médiumokban. Ami biztos nagyon fontos, de ha a műszaki tartalomra is jutna abból a bizonyos figyelemből, talán nem az született volna meg valaki agyában, hogy a korábban lerittyentett instant sivatag (mert szárazon kb. úgy porzik, mint egy mészhidrátgyár teljes terhelésen) tetejére még 10 centi ugyanilyet kell húzni - csak az íze végett - , amire aztán 5 cm aszfaltnak kell kerülnie.

Biztos van ennél rosszabb megoldás is, ami nekem most csak azért nem jut eszembe, mert...mert nem vagyok elég kreatív.

Ami viszont eszembe jut, az Pelikán elvtárs örökbecsűje: „Kicsit sárga, kicsit savanyú…de a miénk”

Ilyen lesz a mi utcánk aszfaltozása is.

Műszakilag tökéletesen elégtelen, vagy még annál is kevesebb. Olyasmi lesz, mint az a bizonyos állatorvosi ló, csak ez nem természetes szülötte a rendszernek, hanem szintetikusan igyekeznek kitenyészteni, hogy egészen biztosan ne maradjon benne semmi, ami jó, vagy olcsó.

Régen azt mondták a humorosabb szakik az efféle helyzetre: gyorsan, olcsón és jól dolgozunk, amiből kettő választható. Ez a szlogen most valahogy így néz majd ki: lassan, drágán és rosszul dolgozunk, amiből legalább kettő választandó.

A lényeg, hogy többet nem panaszkodhatunk: lesz aszfaltunk. Kb. úgy, ahogy választásunk meg demokráciánk is van. Meg ahogy nyugati életszínvonalunk. Meg egészségügyünk.

Ja, amúgy nem vagyok baloldali. Csak mondom… (A kép illusztráció)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.